"Emma Woodhouse igazán mindent megkapott az élettől, ami szép és jó: csinos volt, eszes, gazdag, derűs természetű; már huszonegyedik évében járt, de komolyabb baj vagy bánat még sosem érte." E sorokkal kezdődik a jellegzetes Austen-hősnők közé méltán felsorakozó Emma regénye; s az említett számos jó tulajdonság, kedvező adottság ellenére bizony vele is végigjáratja az írónő a csalódások, kisebb-nagyobb bánatok, tanulságok iskoláját. Az események középpontjában három ifjú pár félreértéseken és viszályokon át győzedelmeskedő szerelme áll. A színtér, a környezet itt is ugyanaz, mint a többi Austen-regényben: vidéki angol úriházak, amelyek úgy élik a maguk derűsnek és kiegyensúlyozottnak látszó életét, mintha az országnak semmi köze sem volna a Csatorna túlsó oldalán dúló napóleoni háborúkhoz. De a szereplők újszerű érzékenységén, társadalmi komédiájuk apró mozzanatain mégis érezni, hogy a világ épp változófélben van körülöttük.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Az olvasók többsége szerint az Emma kellemes, hangulatos és szellemes olvasmány, amelyet elsősorban a finom irónia, az éles megfigyelések és a részletgazdag karakterábrázolás tesz emlékezetessé. Highbury lassú, pletykákkal és társasági apróságokkal teli világa sokakat magával ragadott, és többen úgy érezték, mintha maguk is a szereplők között mozognának. A párbeszédek és belső monológok erősek, Emma pedig összetett, fejlődő, ugyanakkor megosztó főhősnek bizonyult.
A leggyakoribb kifogás a lassú, helyenként vontatott tempó, illetve az, hogy a történet kevés látványos eseményt kínál, különösen az első felében. Néhány olvasót Emma önhittsége és beavatkozó természete kifejezetten irritált, mások viszont éppen hibáival együtt találták szerethetőnek; emellett a regény társadalmi szemléletét és a női boldogságról sugallt elképzeléseit ma már többen idejétmúltnak érzik. Az Emma leginkább azoknak ajánlható, akik kedvelik a lassabb tempójú, karakterközpontú klasszikusokat, Austen humorát és a romantika mellett a társasági viszonyok finom megfigyelését.
Megértheti-e mások szívének vágyát az, aki igazából a sajátjával sincs tisztában?
Az első Jane Austen regényem, de annyira szerettem, hogy valószínűleg rögtön megtaláltam a kedvencemet. Austen karakterábrázolása zseniális, szinte úgy éreztem magam, mintha én is ott ülnék a szereplők között Highbury-ben és fülelném az újabbnál újabb pletykákat. Tudom, hogy Austen elsődlegesen romantikus szerzőként él a köztudatban, de őszinte leszek, ebben a könyvben engem majdhogynem a fő szerelmi szál érdekelt a legkevésbé. Leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy megpróbáljam Emma előtt megfejteni az igazságot, ő ugyanis hajlamos arra, hogy mindenkiről különböző teóriákat gyártson és aztán a végletekig ragaszkodjon azokhoz. Ráadásul mindenki adja alá a lovat! Mindenki, kivéve Mr. Knightley-t ♥ Annyira érezhető, hogy Austen minden szereplőjét szereti. Minden szereplőnek megvannak az erényei és hibái (na jó, talán Eltonéknak csak az utóbbi), de annyira érezhető, hogy Austen mindannyiukat szereti. Mintha mosolyogva mutatná meg rajtuk keresztül, hogy milyenek is vagyunk mi, emberek. És az az okos humor és irónia, amivel ír! Talán ez az egyik oka annak, hogy a mai napig ennyire népszerű és releváns tudott maradni. Méltón.
Ha kevésbé szeretném, talán többet tudnék beszélni róla.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat