Katrina Smythe élőhalott szíve újra hevesen dobog. A szenvedélytől és a szerettei iránti folyamatos aggódástól sokkal emberibbé válik, mint amennyivel ki tudna békülni. Emberi és természetfeletti énje nemcsak belül feszül egymásnak. Egyre gyakoribbak az élőholtak támadásai, sorra tűnnek el az emberek, Katrina nyomozása pedig megreked -- úgy látszik, itt már a Halál sem segít. A független és dacos Katrinának szembesülnie kell saját határaival. Embernek és természetfelettinek szövetségre kell lépni, hogy az élet és halál rendje visszaálljon. 16+
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Az Elátkozott lelkünk fogadtatása megosztó: többen úgy érezték, hogy a folytatás elveszítette az első kötet lendületét, különleges hangulatát és izgalmát. A történet sok olvasó szerint lelassul, és a cselekmény helyét gyakran a hosszas érzelmi vívódás, túlgondolás és tinédzserdráma veszi át. Emiatt néhányan kifejezetten unalmasnak, ismétlődőnek vagy az előző részhez képest csalódást keltőnek találták.
Mások továbbra is nagyra értékelték a sötéten bizarr, mégis szeretetteljes családi dinamikát, valamint azt, hogy a kötet erősebben épít az érzelmekre és a romantikára. Az érzékenyebb témák ábrázolása több olvasót megérintett, miközben egyesek hiányolták a finom szarkazmust, a morbid humort, a nyomozós szálat és a korábbi akciódúsabb ritmust. Összességében Az Elátkozott lelkünk azoknak működhet jobban, akik az érzelmi hullámvasutat és a természetfeletti romantikát keresik, míg az első rész hangulatát és tempóját várók könnyen csalódhatnak.
Ez a rész valóban vesztett az erejéből, kicsit megfáradt, megtorpant a történet 😕
Viszont, ha az eszünkbe jut olvasás közben, hogy ez egy természetfeletti, de közben tinikről szóló romantikus történet is, rögtön értelmet nyer sok dolog: a nyűglődés, a hülye döntések, a “mi mindent megoldunk, nem kell ide felnőtt” attitűd stb.
Nem volt rossz amúgy, én megkaptam azt a lezárást, amit reméltem.
Nem egy nagyívű, mély történet, csodát nem kell várni tőle.
A természetfeletti vonalat leszámítva egy egyszerű tinédzseres romantikus történet.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Hú. Na szóval. Íme a tankönyvi példája annak, hogyan csessz el egy egészen kiváló első részt. Mindent amit az első részben részben szeretett az olvasód gyomlálj ki a másodikból, de jó alaposan nehogy egy halvány gondolat is megmaradjon, mert még a végén az olvasód élvezné, hogy az idejét töltheti ezzel a betűhalmazzal ami szerinted egy könyv. Hol is kezdjem. Egyedi és érdekes világépítés? Kukába vele! Izgalmas, szerethető karakterek? Minek? Kompetens felnőttek a fiatalok mellett? Ugyan! Morbid helyenként kicsit fekete humor? Túlértékelt. Érdekes nyomozás? Nem. Még a végén az olvasód jól érezné magát. Addams family vibe? Hagyjuk má…
Mindezek helyett pakold bele a tinidrámát, az érzelmi pöcegödröt, a végtelenített túlagyalást, a felelőtlen döntéseket, vidd el az egészet a legrosszabb romantikusok irányába és amikor végre felpörgeted a cselekményt zárd le a végső csatát olyan gyorsan ahogy csak bírod, hogy aztán a lezárást nyakon önthesd egy akkora adag rózsaszín cukormázzal, hogy az olvasód szája íze garantáltan megkeseredjen.
Egy biztos itt nem a lélek hanem én lettem elátkozva.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
139. oldalon járok, de lassan én válok zombivá, mert annyira unalmas. Csak a nyígás megy Katrina és Tate között, eltűnt a finom szarkazmus, a morbid humor, az a kis Addams family vibe. Csak a tipikus húzd meg, ereszd meg érzelmi nyüglődés amitől konkrétan falnak megyek. Amennyire szerettem az első részt annyira utálom ezt a langymeleg pisit.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat