A vér szava
Diablo, 1/3. kötet
1 értékelés alapján
Értékelések megtekintése
felhasználó listáján szerepel
Oldalak száma: 334
Fordító:
Fehér Fatime
Alexandra Kiadó, Pécs
(2001)
Nyelv: Magyar
ISBN: 9633680913
A Mennyek angyali seregei és a Pokol urai az idők kezdete óta hadban állnak egymással, hogy a teremtés során létrejött világot ki uralja. Ez a háború a halandók világát sem kíméli…, és a csata sem az embereket, sem az angyalokat, sem a démonokat nem hagyja sértetlenül… Norrec Vizharan két lábon járó démonná változott. Egy kincskereső túra során a szerencsevadász katona véletlenül olyan tárgyra bukkan, mely maghaladja legvadabb álmait is: Bartuc, a legendás Véres Hadúr ősi páncéljára. De a páncélruha, úgy tűnik, el van átkozva, és egy gonosz erő parancsait juttatja be Norrec megviselt lelkébe. Így a katona kénytelen megküzdeni az őt üldöző démonokkal, akik saját céljaikra akarják felhasználni a páncélt, át kell vészelnie a vérengzéseket, melyeket képtelen irányítani, és rá kell döbbennie a szörnyű titokra, még mielőtt örökre a hatalmába kerítené őt a sötétség birodalma…
Értékelések
Értékelés3,5
1 értékelés alapján
5
0 ×
4,5
0 ×
4
0 ×
3,5
1 ×
3
0 ×
2,5
0 ×
2
0 ×
1,5
0 ×
1
0 ×
Bejegyzések
1
A vér szava
Richard A. Knaak
Tizenhárom évesen az áruház polcán meglátni a csuklyás, vérvörös koponyás Diablo kötetet, egy kitünő iskolaszüneti olvasmányt vetített előre. Az első játékon jópárszor végigverekedtem magam, de a második résszel nem nagyon játszottam, és bár a Vér szava inkább abból ihletődött, nem különösebben zavart, bár azért jóval több katakombás hentelést vártam, de most, 2026-ban tudtam mire számítsak: egy többszálon futó (többnyire) dark fantasyt, tele horrorisztikus részekkel és ármánykodással.
A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy nem fárasztja az olvasót világleírással, és szájbarágós, kifelé szóló elbeszélésekkel a pokol és a mennyország közötti háborúval, vagy az emberek földjei közötti konfliktusokkal. Norric kálváriája az őt irányító über erejű páncéllal továbbra is izgalmasak, ugyanis a felszerelés eléggé szeszélyesen szolgálja hordozóját: elsősorban Lut Gholeinbe akar eljutni, és másodsorban igazodna a zsoldos akaratához, aki sokszor a békésebb megoldásokhoz nyúlna, míg a páncél szinte csak erőszakoshoz. Akkoriban Xazax a démonsáska megjelenései voltak a kedvenceim, és ezúttal is az ő részeit élveztem a legjobban. A háttérben kooperál a szintén cselszövő Galeonával, aki boszorkányként tevékenykedik az ördögi erejű páncélra ácsingózó Malevolyn tábornok mellett. Rohadék egy banda, akik ellensúlyozzák a hősies Kara Nightshadow jószándékú szellemidéző törekvéseit, és az őt kísérő lovagias Jeronnan kapitányt.
Hiába az a pár pozitív attitűdű karakter, a hangulat így is borongós és vészterhes, amin csak erősít, ahogy Norricot időnként a páncél eredeti gazdájának, Bartuc "szelleme" kezdi befolyásolni, akárcsak a sisaknak tulajdonosát, Malevolyn tábornokot. Az, hogy miért őket választják a holmik, egy egészen meglepő fordulat, viszont az, hogyan jutnak hozzá a valamikori véres hadúr holmijához eléggé esetlenül lett megírva, és az utolsó harmad eléggé kusza, továbbá illogikátlanná válik: semmiből érkező, addig a háttérben várakozó szövetségesek és megoldások oldják meg a levehetetlen páncél és sisak problémáját. Továbbá az is ront a dark fantasységen, hogy Norric és a szellemidéző Kara romantikus szála úgy lóg ki a könyvből mint Diablo fejéből a két szarva. Cserébe az epilógus sötét atmoszférája maximálisan visszahozza a videójáték hangulatát.
Jó volt újraolvasni, és micsoda szerencse volt ezt kiszúrni anno!
A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy nem fárasztja az olvasót világleírással, és szájbarágós, kifelé szóló elbeszélésekkel a pokol és a mennyország közötti háborúval, vagy az emberek földjei közötti konfliktusokkal. Norric kálváriája az őt irányító über erejű páncéllal továbbra is izgalmasak, ugyanis a felszerelés eléggé szeszélyesen szolgálja hordozóját: elsősorban Lut Gholeinbe akar eljutni, és másodsorban igazodna a zsoldos akaratához, aki sokszor a békésebb megoldásokhoz nyúlna, míg a páncél szinte csak erőszakoshoz. Akkoriban Xazax a démonsáska megjelenései voltak a kedvenceim, és ezúttal is az ő részeit élveztem a legjobban. A háttérben kooperál a szintén cselszövő Galeonával, aki boszorkányként tevékenykedik az ördögi erejű páncélra ácsingózó Malevolyn tábornok mellett. Rohadék egy banda, akik ellensúlyozzák a hősies Kara Nightshadow jószándékú szellemidéző törekvéseit, és az őt kísérő lovagias Jeronnan kapitányt.
Hiába az a pár pozitív attitűdű karakter, a hangulat így is borongós és vészterhes, amin csak erősít, ahogy Norricot időnként a páncél eredeti gazdájának, Bartuc "szelleme" kezdi befolyásolni, akárcsak a sisaknak tulajdonosát, Malevolyn tábornokot. Az, hogy miért őket választják a holmik, egy egészen meglepő fordulat, viszont az, hogyan jutnak hozzá a valamikori véres hadúr holmijához eléggé esetlenül lett megírva, és az utolsó harmad eléggé kusza, továbbá illogikátlanná válik: semmiből érkező, addig a háttérben várakozó szövetségesek és megoldások oldják meg a levehetetlen páncél és sisak problémáját. Továbbá az is ront a dark fantasységen, hogy Norric és a szellemidéző Kara romantikus szála úgy lóg ki a könyvből mint Diablo fejéből a két szarva. Cserébe az epilógus sötét atmoszférája maximálisan visszahozza a videójáték hangulatát.
Jó volt újraolvasni, és micsoda szerencse volt ezt kiszúrni anno!
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Az összes bejegyzés és értékelés megtekintéséhez jelentkezz be!
Bejelentkezés