Casting

Bár a filmet nem tervezem megnézni, amihez képest – legalábbis a kritikusok szerint –, Murakami Rjú könyve csak egy vázlat a kultikus horrorhoz, sajnos kénytelen vagyok látatlanban is egyetérteni ezzel: hasonlítási alap nélkül is ez csak egy felszínes pszicho-thriller.

Nehéz azonosulni azzal a főhőssel amelyik egy komplett, rózsaceremóniamentes meghallgatást szervez, hogy feleséget találjon magának. A negyvenes producer, rendező és özvegy Aojama szexista és sznob viselkedése csak tovább ront a helyzeten.

Gyászában nehéz osztozni, mert mentes bármiféle átérezhető búskomorságtól. A könyv nagy részében Aojama kajálás közben diskurál a fogyasztott ételekről, vagy arról hogy a mai (fiatal) japán nők mennyire érdektelenek számára és a beszélgetőpartnereinek is. Ja, és állandóan iszik, de ezt nem rónám fel neki. Vártam, hogy a cselekményben valahol ironikusan visszaüt Aojamára az elitista szagú okoskodása, avagy a kifinomult ízlése az étkezés területén, de sajnos csalódtam. Cserébe a lábakkal történő rossz dolgok előre sejtetése és a lépcsőkkel kapcsolatos balesetekhez köthető történetek legalább bejöttek, és ez tetszett.

Amikor megjelenik hősünk életében Aszami, teljesen a nő megszállottja lesz. Lehetne szimpatizálni a sóvárgó, szégyenlős tinédzserré változott férfival, de ő inkább idegesítő ebben a helyzetben.

A könyv körülbelül első harmada a „szerezzünk feleséget Aojamának” projekt, a másodikban randizik a nővel, végül a harmadikban határozottan összejönnek majd, váratlanul szétmennek. Aojama és Aszami együttléti maratonja meglepően részletesen és profánul lett leírva, de bevallom nekem ez tetszett: Aojama szemszögéből bemutatva az aktus inkább volt egy pornófilm (számára is meglepő) megélése, mint egy érzéki szeretkezés leírása, és ez jobban illett hozzá. Pörög a magas kultúrán és idealizálja a nőt, de nem szégyenlősködik sokáig miután az állatiasan hörgő Aszami „berozsdásodott motorját” beindíthatja.

Egyébként Aojama ködös visszaemlékezését az éjszakára és az emlékeinek fókuszát maximálisan el tudom fogadni, illetve a komplett ezt követő „szakítás” utáni epekedését a nő iránt.

Természetesen a legizgalmasabb, mondhatni várva várt rész, amikor Aszami csalódik a férfi elhivatottságában őiránta, és hozzálát a bosszúhoz. Sajnos mire idejutunk, szinte vége is a könyvnek, így ez a rész igen karcsúra sikeredett. Aszami főleg az elkábított kutyát kínozza (anyád), és mire hozzáfogna Aojamához, addigra már késő. A befejezés annyira összecsapott volt; ha ez valami japán dolog akkor engem ez kultúrsokként ért. Félreértés ne essék: nem egy kínzós gyilokpornót vártam, de amit itt kapunk, az eléggé ingerszegény, főleg a filmadaptáció elolvasott cselekménye után.

A könyv egyik legfurcsább és legkiábrándítóbb része, Aszami múltjának bemutatása: Aojama álmodja meg, milyen körülmények között nőtt fel a lány. Ez a rész egyébként meglepően hangulatos lett, viszont a lány eredettörténete pongyola és sivár megoldású, ugyanis a kötet végig az Aojama megtapasztalt élményeit és gondolatait mutatja be, majd amikor elájul, a szerző egyszerűen csak bemutatja Aszaminak a múltját. Nincs nyomozás, nincs felderítés: amire Aojama barátja jut az pedig édeskevés, bár nyomasztóan sejteti a nő volt párjainak sorsát.

Ha már az exek sorsa: nehezen tudom elképzelni, hogy Aszami megússza, hogy úton-útfélen emberek lábait vagdossa le és továbbáll; főleg, ha van aki túlélte. Egyébként ez is egy jobb, pár mondaton át tartó jelenet, bár nehezen emészthető: ha meglátnám egy étteremben a nőt, aki engem megkínzott, én botrányt csinálnék és rendőrt hívnék. Van rá célzás viszont ez az ember mintha szellemileg sérült lett volna, amitől Aszami még ördögibbé válik. Ha így is van, a könyv ennél tovább nem megy gonosz múltjára való célozgatásában.

A fülszöveg szerint, a Casting Murakami Rjút a „a japán pszicho-thriller nagymesterévé avatta” de én ezt nem éreztem, nem tudom, ez amiatt van-e, hogy japánról angolra, és onnan magyarrá fordították. Lehetséges, eközben veszett el valami – bevallom, nehezen képzelem el, pedig van fantáziám.

Ha van egy laza hétvégéd és szívesen gondolsz arra olvasás közben: „húú faszikám, de meg fogod szívni”, érdemes rá időt szánni, mert ennyit mindenképpen tud a Casting. Viszont még egyszer szólok: a kutya rosszabbul jár a könyvben, mint bárki más.