Búcsú nélkül eltűntél

Nekem ez a könyv egy nagyon kellemes meglepetés volt.Bevallom még olvasni soha nem olvastam semmit Harlan Cobentől,csak sorozat formájában láttam a műveit.Nem mondanám meg,hogy egy négykezes művet olvastam,hisz minden részlete izgalmas s nincsenek benne minőségi megingások.Ez egy fordulatos krimi volt,zseniális és könnyen megkedvelhető szereplőkkel.

Na ez tipikusan az a könyv, amibe úgy ugrottam bele, hogy kb. semmit nem tudtam róla és utána csak ültem, hogy oké, ez most miért volt ennyire jó?

A Búcsú nélkül eltűntél nálam abszolút a 'nem várok tőle semmit, aztán pofán csap'kategória. És őszintén? Ezek a legjobb olvasások.

Engem első körben Reese Witherspoon neve húzott be, mert hát… őt szeretem. De közben meg ott volt Harlan Coben is, akitől még nem olvastam, szóval full lutri volt az egész. És imádom, amikor így alakul: nem olvasok utána, nem kérdezek körbe, csak beleugrom és vagy működik, vagy nem. Na, ez nagyon működött.

Maggie karaktere már az elején megfogott. Nem az a hibátlan, minden helyzetet kontrolláló nő, hanem inkább az, aki darabokra hullik, mégis megy tovább. És én ezt nagyon tudom szeretni. Tudtam vele menni végig, éreztem, amit ő, és végig érdekelt, hogy hova fut ki az ő története.

A sztori pedig konkrétan nem hagyott levegőt. Az a fajta, ahol mindig történik valami, mindig van egy új infó, egy új fordulat, és csak kapkodod a fejed.

Tipikus “csak még egy fejezet” könyv, amiből végül persze nem egy fejezet lesz. Közben pedig egyáltalán nem éreztem, hogy két szerző írta – teljesen egyben volt az egész, szépen összeállt.

És akkor Vadkan. Nekem ő volt a kedvencem, nem is kérdés. Az a karakter, aki nem akar több lenni, mint ami, de amikor ott van, akkor nagyon ott van. Imádtam a jelenlétét.

Ami még külön tetszett, az a mesterséges intelligencia szál volt. Én nem nagyon olvastam még olyan könyvet, ahol ez ennyire hangsúlyosan megjelenik, és itt tök jól bele lett szőve a történetbe. Nem csak háttér volt, hanem tényleg adott egy plusz réteget – és közben végig ott motoszkált bennem, hogy ez mennyire aktuális… és kicsit ijesztő is.

Viszont volt bennem egy kis hiányérzet is. Nem a történet követhetőségével volt gondom, hanem inkább azzal, hogy bizonyos motivációk nem álltak össze teljesen bennem. Főleg Charles karaktere volt az, akinél néha megálltam, hogy oké… de te most pontosan mit akarsz és miért?

És ami még nagyon plusz pont: többször konkrétan nevettem olvasás közben. Nagyon jól egyensúlyozták a feszes, pörgős cselekményt a drámával és a könnyedebb, sokszor kifejezetten vicces párbeszédekkel. Nem nyomott agyon a történet, hanem hagyott levegőt – és ettől lett igazán élvezetes.
Összességében én rohadtul élveztem ezt a könyvet.
Nem hibátlan, maradtak bennem kérdések, de közben annyira vitt magával, hogy simán olvastam volna még tovább Maggie történetét.

Ez az a könyv, amit nem túlgondolsz csak beszippant.