Blood bonds - Vérkötelékek

Nekem az első két rész jobban tetszett, de ez a könyv is hozta amit vártam tőle: izgalom, veszély, szerelem, erotika és egy jó kis függő vég, hogy a körmömet rághassam míg meg nem jelenik a következő rész!
Tetszett a kötelékek közötti különös kapcsolat és hogy saját személyiséggel is bírnak! Az árnyék lények nagy kedvenceim, feldobják a történetet! Bevallom Noxra már nagyon kíváncsi vagyok úgyhogy nagyon várom már a folytatásokat!

Na jó, J. Bree, most már tényleg beszélnünk kell.
Három könyv. HÁROM.
Ennyi ideje várom, hogy ez a sorozat végre csináljon valamit, amibe bele tudok kötni. Egy idegesítő karaktert. Egy unalmas száz oldalt. Egy olyan mellékszálat, aminél azt mondhatom, hogy “jó, ezt azért nem kellett volna”.
SEMMI.
Helyette minden egyes résszel egyre jobban beszippant ez az egész, én pedig már ott tartok, hogy lassan beköltözöm ebbe a világba, és oldják meg, hogy legyen nekem is valami kötelékem. :D
A Vérkötelékek pontosan ott folytatta, ahol az előző részek abbahagyták: teljes gázzal visz tovább ebben az egyre nagyobb káoszban, közben pedig a történet folyamatosan nyílik ki előttünk. Egyre több minden kerül a helyére, egyre nagyobb a tét, egyre érdekesebb az egész világ, én pedig csak olvastam, olvastam, olvastam, és nagyjából annyi önálló gondolatom maradt közben, hogy: EZ K#RV@ JÓ.
És ami számomra továbbra is valami kisebbfajta csoda, hogy ebben a sorozatban egyszerűen MINDENKIT SZERETEK. Ez már önmagában gyanús, mert nálam általában akad legalább egy ember, akit szívesen kilőnék a történetből egy katapulttal, de itt nincs ilyen. :D A főszereplők? Imádom őket. A kötelékük, a dinamikájuk, az egymásnak feszülések, az egész rohadt káosz, ami körülöttük van? KÉREM. A mellékszereplők pedig nem biodíszletek, hanem tényleg hozzátesznek a történethez, és lassan ott tartok, hogy ha J. Bree ír három mondatot valakiről, én már örökbe is fogadtam. De ami miatt nálam ez a sorozat ennyire működik, az továbbra is maga a történet és a fantasy szál. Nem érzem azt, hogy kaptunk egy romantikus sztorit, amire valaki utólag rászórt két marék mágiát, hogy fantasy legyen. Van világa, van tétje, vannak titkai, folyamatosan történik valami, én pedig egyre mélyebbre mászom bele, és eszem ágában sincs kijönni. És akkor J. Bree ismét elérkezett a könyv végéhez, rápillantott az olvasóra, és valószínűleg arra gondolt: “Hm. Túl boldognak tűnik.”
MAJD OLYAN FÜGGŐVÉGET B@SZ0TT IDE, HOGY AZ AGYAMAT ELDOBTAM.
Konkrétan befejeztem, néztem magam elé, majd felmerült bennem a teljesen jogos kérdés: ÉS AKKOR ÉN MOST MIT CSINÁLJAK A KÖVETKEZŐ MAGYAR RÉSZIG @Kossuth_Kiadó ??!!
Mert én nem “majd egyszer folytatom” állapotban vagyok.
Én AZONNAL KÉREM. MOST. TEGNAPRA. :D
J. Bree, kérem vissza az idegrendszeremet. És mellé a következő részt is kedves Kiadó, köszönöm.

Még mindig imádom! Egyre jobb, de én Noxra vagyok nagyon kíváncsi :P