A szörny az ágyad alatt, sohasem a képzeleted szüleménye volt, csak elhitették veled. Marának élnie sem kellene. Nyolcévesen már a föld alatt kellett volna rohadnia. Egy tévedés miatt mégis itt van. Csak lazítani akar. Egy pillanatra kiszakadni a valóságból. Aztán megjelenik ő. A férfi, aki talán csak a képzelete szüleménye. Sötét, arrogáns, bűnösen vonzó, egy szexisten, akinek a puszta jelenléte jeges rémületet és perzselő vágyat ébreszt egyszerre. Túlságosan valóságos ahhoz, hogy hallucináció legyen. Azrath azért jött, hogy helyrehozza a hibát, és végezzen vele. Ő egy Démon. Egy Vadász. A Halál. Mindig ott van. Az árnyak között. A szoba sarkában. Egy sötét suttogásban. Nem lenne szabad éreznie. Nem lenne szabad vágynia. Csakhogy valami felébresztette benne a tiltott érzéseket. A lüktetést az ereiben. A vibrálást a gerince mentén. A kísértést, ami perzselőbb, mint maga a Pokol. És ezzel kimondja a saját halálos ítéletét. Ami eddig biztos volt, most széthullik. Az egyensúly, amit a démonok őriztek, megremeg, és a vadászokból prédák lesznek. Most már nem csak Marának kell meghalnia, hanem Azrathnak is.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Az Azrath fogadtatása erősen megosztó, de a lelkes olvasók szerint sötét, érzéki és magával ragadó fantasy, amely intenzív érzelmi hatást gyakorol. Sokan dicsérik a főszereplők kémiáját és dinamikáját, valamint azt, hogy a karaktereknek a romantikus feszültségen túl is vannak árnyaltabb rétegei. A fordulatos, pörgős olvasásélmény, a humor, a szabadszájú hang és a nyelvi minőség szintén visszatérő erősségként jelenik meg.
Mások viszont úgy érezték, hogy az erotikus jelenetek aránya túl nagy, emiatt a cselekmény és az akció háttérbe szorul. Több kritikus szerint a világépítés és a szereplők kibontása nem elég alapos, illetve a történet egyes részei összecsapottnak vagy felejthetőnek hatottak. Az Azrath elsősorban azoknak ajánlható, akik a sötét fantasyban a merész erotikát, az erős párosdinamikát és a lendületes, könnyen olvasható stílust keresik, míg a kiegyensúlyozottabb cselekményt előnyben részesítő olvasók megosztottan fogadhatják.
5/5 ⭐ – de valójában ez nálam már rég nem csak öt csillag.
Ezt a könyvet nem egyszerűen kiolvastam. Ez a könyv végigment rajtam. Szétkurta az agyam, széttépett, magával vitte a könnyeimet, és mire az utolsó oldalhoz értem, már a vérembe ette magát.
Már az elején éreztem, hogy Azrath nem egy szokványos démon. Valami sokkal sötétebb, veszélyesebb és megfoghatatlanabb volt benne. Egy lény, aki azt hiszi magáról, hogy nincsenek érzései. Hogy ő a Halál. Hogy csak végrehajtja, amit végre kell hajtania.
Aztán ott volt Mara.
És lassan minden megváltozott.
Ami először csak vágy volt, abból kötődés lett. A kötődésből valami sokkal mélyebb, valami olyan, amivel Azrath képtelen volt szembenézni. Mert hogyan érezhet egy démon? Hogyan szerethet az, aki maga a Halál?
Úgy, hogy amikor elveszíti azt, akit szeret, inkább szembeszáll magával a halállal.
És amikor kiderül Mara valódi származása, minden addigi kérdésem új értelmet nyer. De az igazi érzelmi törést mégis Azrath adta.
A Halál, aki életet adott annak, akit nem tudott elveszíteni. 🖤
Ez számomra Azrath egész történetének esszenciája.
Nem az teszi őt felejthetetlenné, hogy mennyire veszélyes. Nem csak az a démoni sötétség, az arrogancia, a mérhetetlen vágy vagy az a bizonyos fülledt erotika, amitől néha konkrétan elfelejtettem levegőt venni. 😂
Hanem az, hogy Azrath végül bebizonyította: még a Halál is képes szeretni.
És én közben együtt éltem minden vívódásával. Vele kérdeztem, miért nem tudja megölni Marát. Vele próbáltam megfejteni, mi történik benne. Vele féltem attól, hogy elveszíti. És amikor már azt hittem, mindent értek… a történet még egyszer belém rúgott.
Mara pedig nem maradt egyszerű „megmentendő nő”. Ahogy egyre többet tudunk meg róla, úgy válik világossá, hogy ő maga is része annak a nagyobb rejtélynek, amely köré Azrath egész világa épül.
Ez a könyv egyszerre volt sötét, érzéki, fájdalmas, gyönyörű és kegyetlen.
És Azrath?
Azrath nem egyszerűen bekerült a gondolataimba. Ott maradt.
Elvitte a könnyeimet.
Széttépte az agyamat.
Felégette az idegeimet.
És valahogy mégis adott valamit, amitől a végén csak ültem, és néztem magam elé:
„Te rohadt démon… ezt hogy csináltad velem?” 🖤
5/5 – és egy hely a szívemben annak a démonnak, aki azt hitte, nincs szíve.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat