Heten voltak. Hét kiskamasz barát, akiknek szembe kellett szállniuk a városukat terrorizáló rémmel. A csatornákban, a lefolyókban, a kanálisban lakó Az időről időre felszínre bukkant, és akkor útját hullák szegélyezték. Sok hulla. De Derry városában ezen senki sem lepődött meg. Az emberek halandóak, a gyerekek meg főleg. Egészen addig, amíg ők heten össze nem fogtak, hogy legyőzzék Azt. De hogyan szállhat szembe hét gyerek az egész várost megfertőző gonosszal? Stephen King hatalmas regénye vérfagyasztó izgalmak során válaszolja meg a kérdést. És mesél még gyerekkorról és felnőttségről, pénzről és szegénységről, barátságról és kirekesztettségről, lányról és fiúról. Szóval az életről.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Az olvasói visszajelzések alapján az Az sokak számára kiemelkedő, emlékezetes Stephen King-regény, amely nemcsak horrorként, hanem több műfaj elemeit ötvöző, gazdag olvasmányként is működik. A legtöbben dicsérik a nyomasztó atmoszférát, Derry aprólékosan felépített világát, valamint a múlt és a jelen váltakozására épülő szerkezetet. A szereplők emberközelisége és az érzelmi hatás szintén gyakran visszatérő erősség, sok olvasó könnyen azonosult velük.
King nyelvezetét és képszerű, élvezetes mondatait többen külön kiemelik, miközben mások szerint a regény terjedelme és részletessége időnként túlzásba esik, és egyes cselekményszálak nem feltétlenül tesznek hozzá az egészhez. A horror hatása megosztó: van, akit mélyen megrázott és maradandó emléket hagyott benne, míg mások kevésbé találták félelmetesnek, illetve bizonyos részeket nehezen befogadhatónak éreztek. Összességében főként azoknak ajánlják, akik szeretik a lassabban kibontakozó, monumentális és atmoszférikus történeteket, míg a kezdő King-olvasóknak vagy a tömörebb, közvetlenebb horror kedvelőinek megterhelő lehet.
Felejtsd el a bohócot!
Pusztító terjedelmű ez a regény, de minden szava a helyén van. Néha utáltam, olykor két vállra fektetett, de mégis minden vele töltött perc ünnep volt. Ráadásul a végén King olyat húz, amilyet a világirodalomban nem sokan mernek, és én belül kiabáltam, hogy botrány!!! meg hogy beteges!!!, de közben a szemem törölgettem, mert annyira gyönyörű volt.
Ez a regénymonstrum sokmindenről szól. Igen, van benne rémbohóc, meg gyerekek és felnőttek, felnövéstörténet, blablabla. De a valódi főszereplő, az igazi gonosz maga a város, Derry. A látszathétköznapok, a kirakatéletek mögött úgy lappang a közösségi közöny, mint a nátha szövődményeként visszamaradt gennyes, tapadós takony. Se kifújni, se lenyelni nem tudod, és már nem érzed, hol ér véget Derry és hol kezdődik a benned tenyésző romlottság.
Generációkon át öröklődő elfojtás, kezeletlen traumák táplálják a gonoszt, és mindeközben feltárul előttünk a világirodalom legszebben kidolgozott kisvárosa, a maga történelmével, lakóival, házaival, utolsó kis fűszálával. És mire a regény végére érsz, kiráz a hideg, mert rájössz, hogy nemcsak egy vagy Derry lakói közül, de az is maradsz örökre. Hiába látod nap mint nap a városhatárt jelző táblát, soha nem fogod átlépni azt.
–
„…a csupasz fákra gondol a fehér, téli ég alatt, a meztelen fákra, melyek a feketerigókra várnak, akik csuhásokként érkeznek meg március végén, hogy prédikáljanak a hó halála fölött.”
Istenem, aki ilyeneket ír, attól még az 1400 oldal is kevés.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat