A MaddAdam-trilógia második kötetének középpontjában az emberiséget elpusztító járvány és az azt megelőző évtizedek állnak. Két túlélő elbeszéléséből tárul fel előttünk ez a világ. Ren a történet elején még gyerek, akinek édesanyja megszökött kihűlt házasságából egy rejtélyes férfival, és magával vitte őt is, Toby pedig egy gyorsétteremláncnál volt eladó, ahonnét menekülnie kellett, miután egy jól irányzott rúgással nyilvánosan megalázta őt zaklató, szadista főnökét. Mindketten a Kertészek között lelnek menedékre: a természetet és az életet mindenek fölött tisztelő szekta tagjai szakadatlanul készülnek a Víztelen Özönvíz elérkezésére, melynek hitük szerint egyedüli túlélői lesznek. Míg a trilógia első kötete, a Guvat és Gazella a tudomány oldaláról, Az Özönvíz éve a vallás és a hit felől teszi kegyetlenül mérlegre kérdést: ha az ember már teremteni is képes, mi a felelőssége a teremtett világgal szemben? Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul. "Úgy látták, a túlnépesedés és az emberek elvetemültsége miatt az emberi faj kihalása egyre közeleg, de hitték, hogy ők lesznek a kivétel: a Víztelen Özönvíz fölött terveztek lebegni, mégpedig annak az élelemnek a segítségével, amit az Ararátoknak nevezett rejtekhelyeken tároltak. Ami pedig a mentőeszközöket illeti, amelyek segítségével átvészelhetik majd az özönvizet: ők maguk lesznek önnönmaguk Bárkái, a fedélzeten saját belső állataikkal - vagy legalábbis azok neveivel. Így fogják túlélni a katasztrófát, és újra benépesítik majd a Földet. Vagy valami ilyesmi."
Ez egy nagyon hosszú trilógia, összesen 1800 oldal. Egy borzasztóan kiábrándító, gonosz, erőszakos, vadkapitalista cyberpunk világot ábrázol, amit ökológiai válság sújt. Ez a világ elpusztul és néhány túlélő marad utána. A könyv nagyrésze a túlélók történetét meséli el, de inkább a járvány előtti időkre fókuszál, folyamatosan váltogatva az idősíkot a jelen és a múlt között.
Az alapkoncepció nem volt rossz. Ugyan a világ ötletesen fel van építve, ki van találva, de annyira tiniregény stílusú az egész. A karaktereket a rendkívüli megpróbáltatásokkal teli múltjuk ellenére sekélyesnek éreztem. Nem nagyon tudtam őket megkedvelni, alig-alig tudtam velük azonosulni. Mondjuk a terjedelem azért rákényszerít, hogy válassz magadnak szimpatikus és kevésbé szimpatikus karaktereket. De akkor is egy tiniregény az egész. Az meg már nagyon kezdett idegesíteni, hogy a könyvek szép sorban építették fel a karaktereket, aztán egyre másra derült ki, hogy ezek valahogyan kapcsolódnak egymáshoz a múltban, már már szinte hihetetlen véletlenek folytán. Ez szerintem annyira közhelyes. A modern hollywoody univerzumépítésben jellemző ez a trend, hogy minden szálat össze kell kötni minden szállal. Mindenki találkozott már mindenkivel valahol a múltban, véletlenül pont úgy alakult, stb.
De hogy mondjak róla jót is… a könyv szimbolikája nagyon erős. Lényegében egy eredetmítoszt / teremtésmítoszt látunk a szemünk előtt kibontakozni, az új világ mítoszait, legendáit megszületni. Az áthallások pedig tényleg nagyon erősek, mintha a Bibliát vagy az ókori görög eposzokat olvasnád. Lehet érezni, hogy a közönséges eseményeket hogyan nagyítják fel az esti tábortűz melletti elbeszélések, a félreértések, a homályos visszaemlékezések, hogyan alakul ki egy teljesen új vallás, új hidedelmekkel.
Nem tudom hova rakni ezt a könyvet. Nem tetszett túlzottan, sokszor untam, de közben meg valahol tetszett is. A végét pedig meg is könnyeztem kicsit. Nehezen tudom ajánlani. Néha úgy gondolom, hogy könnyen tudnál vele azonosulni nagyon sok szempontból, máskor meg inkább megóvnálak ettől az 1800 oldaltól. Meg talán le is húzna.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat