,,Tartsd távol magad azoktól, akiket túlságosan szeretsz. Mert azok fognak megölni." Egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker csodálatos módon túlél egy katasztrófát, amely egyébként szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban egyedül, irányvesztetten, és egy gazdag barátjának családja fogadja be. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább emlékezteti rá: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilágba sodorja. ,,Bravúrosan szőtt cselekmény, elképesztően komplex karakterek, lebilincselő fordulatok és nagyon mai, urbánus életérzés." - Elle Donna Tartt (1963) amerikai író munkái negyven nyelven jelentek meg, és kivívták a kritikusok és a közönség elismerését. Már első regénye, A titkos történet (1992) világhírűvé tette. Második regénye, A kis barát (2002) WH Smith Irodalmi Díjat kapott, és jelölték a nagy presztízsű Orange-díjra. Legutóbbi regénye, a 2013-ban megjelent Az Aranypinty Pulitzer-díjas lett, és Az év könyvének választották. A Park Könyvkiadónál megjelent: A titkos történet (2015) A kis barát (2019)
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
Az Aranypinty a legtöbb olvasó szerint különleges, érzelmileg intenzív és maradandó olvasmány, amely nemcsak szórakoztat, hanem gondolkodásra is késztet. Donna Tartt részletgazdag, atmoszférateremtő prózája álomszerű világot épít, miközben a művészet, a veszteség, a bűntudat és az identitás kérdéseit járja körül. A rétegzett történetvezetést, a pszichológiailag összetett szereplőket és az erős érzelmi hatást sokan kiemelkedőnek találták.
Ugyanakkor a regény terjedelmét és lassú, időnként elnyújtott tempóját több olvasó nehezen viselte, egyesek szerint pedig a szöveg túlírt és helyenként zavarosan megfogalmazott. Mások éppen a cselekményközpontúság hiányát, a ráérős kibontást és a főhős belső útjának követését élvezték, ezért a könyv fogadtatása ezen a téren megosztó. Az Aranypinty elsősorban azoknak ajánlható, akik értékelik a hosszú, elmélyült, hangulatos és karakterközpontú regényeket.
Utáltam!!! Te jó ég mennyire utáltam. Legfőképpen azért, mert egy szuper történetet kaptunk, de az írásmód az valami katasztrófa volt (számomra). Annyira untam az elnyújtott semmit, a szenvedését a főszereplőnek, sokszor semmi sem történik oldalakon keresztül. Konkrétan többször bealudtam rajta. Egész egyszerűen csak a makacsságomnak köszönhető, hogy végigolvastam. A könyv elején annyi nevet beleírt az író, hogy azt sem tudtam ki kivel van, és sokukkal nem is találkozunk többet, csak egy említés erejéig voltak benne, de a történet szempontjából teljesen feleslegesek voltak. Nagyon bosszantott az elején pár logikai buktató is: nem akarom elhinni, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy a srác a robbantás áldozata volt, és mondjuk senki sem állította félre, hogy megvizsgálják, hiszen elvileg csurom vér volt az öreg miatt 🤦🏻♀️. A vegasi események is sokszor feleslegesen elnyújtottak voltak. Kb 65-70%ánál kezd igazán izgalmas lenni, viszont az izgalmakat is olyan katyvaszul fogalmazta meg az író, hogy legszívesebben falhoz vágtam volna néha a könyvet. Értelmetlen mondatok tömkelege, amiben nincs alany, állítmány... komolyan mint egy rossz alternatív zene szövege 😅. Kb fele ilyen hosszú lehetett volna, ha egy kicsit lényegretörőbben fogalmaz az író.
Összességében remélem, hogy soha többet nem találkozom ezzel a könyvvel, mert biztos felidegesítem csak magam rajta. 😅
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Aztán meg ( mondtam magamban ) nem volna -e itt az ideje, hogy végre továbblépjek, elengedjem a múltat. Hogy a jelenben éljek, a mára összpontosítsak, ahelyett, hogy olyasmin kesergek, amit nem kaphatok meg soha?
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat