A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent le tudnak hallgatni, így sebezhetővé válik az érkező flotta elleni védelmi terv is. Az emberi elme marad egyedül hozzáférhetetlen az idegenek számára - erre épül a falképző projekt. Négy kiválasztott ember megkap minden létező erőforrást, hogy egyenként előálljanak egy-egy titkos tervvel, melybe senkit sem avatnak be - nehogy a sophonokon keresztül az ellenség is megneszelje a részleteket. Mi jár a falképzők fejében? Azt még földiek sem tudhatják, hiszen csak így lehet megőrizni a bolygó biztonságát. A négy falképző közül hárman befolyásos államférfiak és tudósok, egyet azonban előzőleg senki se ismert. A kínai Luo Ji csillagász és szociológus számára hamar kiderül, hogy a négy falképző közül ő az egyetlen, akinek a trisolarisiak a halálát kívánják.
Spoilermentes
Olvasói vélemények összefoglalója
A sötét erdő fogadtatása összességében nagyon pozitív, sok olvasó az előző résznél erősebbnek és összeszedettebbnek találta. A regény különösen az ötleteivel, tudományos megalapozottságával és a társadalmi, filozófiai, pszichológiai kérdések sokrétű felvetésével nyűgözte le őket. Többen kiemelték a folyamatos feszültséget, a merész technológiai elképzeléseket és azt, hogy a kötet hosszú időtávja kitágítja a sorozat világát.
A lelkesedés mellett visszatérő kritika a lassú vagy nehezen követhető kezdés, a nagyon hosszú terjedelem és a széttagoltnak érzett szerkezet. Néhány olvasó szerint a leíró részek és a mellékszálak túlnyújtják a történetet, miközben a szereplők érzelmi kidolgozása és hitelessége nem mindig meggyőző; mások viszont kifejezetten emberinek és emlékezetesnek találták őket. Azoknak ajánlható, akiket elsősorban a nagy léptékű, gondolatébresztő sci-fi és a feszült tudományos spekuláció vonz, de a lassabb tempóra, a sűrű ötletáradatra és az egyenetlenebb elbeszélésre érdemes felkészülni.
“Belegondoltál már abba, Keiko, hogy a természetes biológiai evolúció legalább húszezer évet igényel a fejlődéshez, az emberi civilizáció azonban csak ötezer éves történelemre tekint vissza, a modern technológia pedig csak kétszázra? Ez azt jelenti, hogy a modern tudományt ma nagyjából az ősember szintjén műveljük.”
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
A három könyv együtt kb 2000 oldal. Ez nem az a regényfolyam, amit az ember egy hétvége alatt lenyom. Nekem hosszú hónapokig tartott, és ebből fakadóan hosszú hónapokig magába is zárt. Meséltem is róla neked, hogy anno nekem ez segített feldolgozni a klímadepressziómat. Méghozzá azzal, hogy túlstimulálta. Ennek hatására nekem kicsit könnyebb lett. Sikerült eltávolodnom a szaros életemtől, messzebbről látni mindent, de valahogy megláttam a szépet is ebben a sok nyomorúságban, ami ebben a trilógiában történik.
A cselekmény hosszú évszázadokon keresztül játszódik. Az emberiség egy olyan problémával kerül szembe, amit képtelen megoldani. Lényegében egy totális kilátástalanságba torkollik az egész. És a mű pont ilyenkor kezd el igazán működni. Egyrészről izgalmas karakterekkel dolgozik, de ezek mégis annyira realisztikusak, hogy nagyon jól lehet velük azonosulni érzelmileg.
Másfelől pedig amit imádtam a regényekben, az az, hogy a totális kilátástalanságban mindig felcsillan egy kis reménysugár, ami sosem a technológiából fakad, hanem a nettó emberi leleményességből. Néha egy-egy nagyon egyszerű zseniális ötlet felér az emberiség minden erőfeszítésével.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat