Az Arthur C. Clarke-díj nyertes, megrendítő erejű, hazánkban is elsöprő sikerű Az idő gyermekei lenyűgöző folytatása! A Föld aranykorában, évezredekkel ezelőtt bátor felfedezők távoli csillagok felé indultak, hogy azokat a terraformálási program keretében alkalmassá tegyék az emberi élet fenntartására. Ám úticéljukon, a Nod bolygón a tudósok olyan váratlan felfedezéssekkel találják szembe magukat, amelyek felülírják eredeti küldetésüket. Ráadásul időközben kénytelenek ráébredni, hogy odahaza az emberiség nagy birodalma elbukott, és így a bolygóátalakítási program is feledésbe merült. Vagy mégsem teljesen? Korszakokkal később az emberiség maradékának utódai és új szövetségeseik töredékes rádiójeleket fognak a csillagok közül. A legmodernebb közös technikai vívmányokkal felszerelt felderítőhajót indítanak útnak abban reménykedve, hogy megtalálhatják messzire származott földi rokonaikat. Csakhogy az egykori terraformálók felébresztettek valamit a Nodon, amit jobb lett volna érintetlenül hagyni, és aminek a nyomában nem jár más, csak pusztulás.
Vegyes véleménnyel vagyok erről a könyvről. Az első kötet Az Idő Gyermekei zseniális volt. Kaptunk egy komplett fejlődés történetet.
Ebben a kötetben több különböző faj összetűzéseit, fejlődését, együttélését követhettük nyomon. Hasonlóan az első részhez ebben is volt egy fő szereplő faj akinek végig nézhettük a fejlődését, de valahogy korántsem volt annyira kidolgozott. Felületes volt, kicsit összevisszás. Az egész könyvet kicsit kapkodósnak, felületesen megmagyarázottnak éreztem. Voltak 10+ oldalak ahol elveszett az érdeklődésem, mert nem igazán tőrtént semmj érdekes, csak időhúzásnak tűnt. Helyenként nem volt számomra érthető a történet.
Az utolsó pár fejezet szépen felpörgött és logikusnak mondhatóan lett felépítve.
Bár sokan magasztalták és kíválónak minősítették, csak nagy nehezen léphet az első könyv nyomdokaiba.
3.5*
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat