A Narancsfa-kolostor

"Amikor legkevésbé várod visszatérek, hogy kísértselek. A világ végéig üldözni foglak. És esküszöm neked, amikor ismét találkozunk, vörösre festem a véreddel a tengert."


Valószínűleg nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de számomra a könyv körülbelül első százötven oldala nehezen követhető volt. Egyrészről mert négy történetmesélő szemszögéből ismerjük meg a cselekményt, másrészről pedig Samantha Shannon a részletgazdag, rendkívül összetett világépítés koronázatlan királynője, és az utóbbi miatt nagyon szeretem őt, hiszen ezáltal nagyon jól bele tudok süllyedni az általa létrehozott világba.

Én azon a véleményen vagyok, hogy Ead és Tané cselekményszála bőven elég lett volna, Loth és Niclays annak ellenére, hogy nagyon fontos szereplők voltak, úgy gondolom, hogy inkább a történet felétől váltak igazán érdekessé számomra. Viszont ami vitathatatlan, hogy nagyon komoly karakterfejlődések figyelhetőek meg a könyv egészében, és ez nem csak a főbb szereplők esetében igaz.

Feledhetetlen kalandok, epikus harcok és a rendkívül szövevényes, váratlan viszonyok a szereplők között végig fenn tudta tartani a figyelmem. A politikai és a vallási érdekek összeütközéseva szereplők között nagyon izgalmas volt.

Nekem a legnagyobb kedvencem Sabran volt, akinek ugyan nem volt történetmesélő, viszont az ő karaktere nagyon sok fontos üzenetet közvetített. A társadalmi nyomás által keletkezett gyermekvállalási kényszer, a státusz és presztízs kérdése, és a valódi barátságok, szerelmi viszonyok és azok fontossága. Számomra ő volt a könyv legmeghatározóbb és legemlékezetesebb szereplője. Kifejezetten örültem annak, hogy a szereplők nem követtek el bagatel hibákat, a cselekedeteiknek valódi súlya volt.

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, hiszen a zömében váratlan fordulatok, legkevésbé sem klisésnek mondható szerelmek, és felejthetetlen kalandok jellemezték.