„Egy férfi olyan szerelmes lehet egy nőbe, hogy az egész valóját eléje terítheti, melléje lehozza a csillagos eget, de szerelmében akár csodát is csinálhat, és a nő mégis csak félig tudja visszaszeretni. Tudod-e, miért?” A nap szerelmese Munkácsy Mihály regényes életrajzának első kötete, mely a nagy magyar festő fiatalságának éveit, pályakezdésének viszontagságait mutatja be az asztalosinasságtól a művész düsseldorfi tartózkodásáig. A regény valóság és fantázia elemeinek ötvözete, mégis hitelesen kelti életre a festő emberi és művészi egyéniségét, valamint a kor hangulatát, a XIX. század végi magyar Alföld világát, a polgárosodó főváros forgatagát, a bécsi festőiskolát. Kivételes bepillantást nyújt a fiatal művész szerelmi életének és betegségeinek történetébe s abba a lelki-szellemi folyamatba, amelynek során végül megtalálja a kulcsot a művészet legmélyebb, legbensőbb rétegeihez, saját művészetének megéréséhez és kiteljesedéséhez. Dallos Sándor könyve egyszerre ismeretterjesztő mű és színes, olvasmányos regény, amely generációkon keresztül megőrizte frissességét és vonzerejét.
Dallos Sándor A nap szerelmese valahol mégiscsak egy nagyon igényesen megírt Munkácsy-fanfiction. Bár a regény életrajzi ihletésű, és érezhető, hogy Dallos tiszteletre méltó kutatómunkát fektetett Munkácsy életének, korának és művészi pályájának megismerésébe, a történet jelentős része fikció. Ennek talán legjobb példája Miska nagy szerelme, Sven, aki a regény egyik legfontosabb alakja, a valóságban azonban nem létezett. Emiatt szerintem érdemes úgy olvasni a könyvet, mint Munkácsy életének erősen romantizált irodalmi újragondolását, és nem mint regényes életrajzot.
És ha már romantizálás: Munkácsy, vagy ahogy Dallos következetesen nevezi, Miska, GYÖNYÖRŰ. Ragyog belülről. Szinte világít. Vakító erő van benne. Gyönyörű. A nők pedig nagyjából az első találkozás alkalmával beleszeretnek, a szeretői akarnak lenni, vagy lehetőleg azonnal gyereket szeretnének tőle. És azt se felejtsük el, hogy gyönyörű. Egy idő után már nehéz eldönteni, hogy Miska ilyen szintű idealizálása Dallos főhőse iránti elfogultságának jele, esetleg tudat alatt saját magát szeretné így látni, vagy egyszerűen attól tartott, hogy az olvasó az előző tizenkét alkalommal még nem értette meg megfelelően, hogy Munkácsy gyönyörű. A főszereplő folyamatos túlmagasztalása mind az elbeszélő, mind a mellékszereplők részéről egy idő után kissé fárasztóvá válik.
Mindezek ellenére maga a próza nagyon szép. Dallos rendkívül képszerűen, sokszor már-már festőien ír, ami egy Munkácsyról szóló regénynek különösen jól áll. A könyv hosszúsága ellenére olvasmányos, könnyen magával visz, és összességében nagyon élveztem. Különösen szerettem, ahogyan Munkácsy pályájának alakulását, a művészi ambíciót és azt a közeget mutatja be, amelyből végül a festő kiemelkedik. A fikció és az életrajzi elemek keveredése pedig akkor működik a legjobban, amikor nem akarja elhitetni velünk, hogy történelmi dokumentumot olvasunk, hanem egyszerűen életet és személyiséget próbál adni egy olyan embernek, akit ma elsősorban a képein keresztül ismerünk.
Érdekes volt a történetbe meglehetősen erősen beleírt (beleerőltetett)!osztályellentét is, ezt annak tudom be, hogy a regény az 1950-es években született.
Összességében A nap szerelmese számomra úgy működött igazán jól, amikor elfogadtam, hogy Dallos Munkácsyja legalább annyira irodalmi figura, mint történelmi személy. Romantizált, idealizált és időnként már komikusan tökéletes, de közben egy nagyon szerethető és élvezetes regény főszereplője. A történelmi hitelesség kedvéért nem erre a könyvre támaszkodnék, arra viszont tökéletes, hogy az ember két kötet erejéig beleszeressen Dallos Miskájába. Mondjuk ez utóbbi alól a regény szerint amúgy sincs nagyon választásunk, hiszen, ha eddig nem említettem volna: gyönyörű.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat