A holló

Megrázóan szép történet az emberi lélek rejtelmeiről.
A gyász feldolgozásának különböző érzelmi lépcsőiről.
Sötét depresszív hangulat.

Nehéz úgy írni egy kötetről, hogy az embert ne befolyásolja a mű tragikus előzménye, vagy a popkultúrában helyet foglaló nosztalgikus értéke. A film aki a kilencvenes-kétezres évek derekán nőtt fel nagy hatással volt Tim Burton féle Batman mozik bőrgúnyás-gótikus alkotásaival együtt, amiknek sikere nélkül a Holló sem kapott volna zöld lámpát. Ezek az alkotások a sötétebb hangulatú esztétikára fogékony elmékre olyan hatással voltak, mint az éjszakai padlás a denevérre: ellenállhatatlan. De a csillogó fekete máz alatt mennyi tartalom bújik meg?

Eric Draven szimbolista költőktől és posztpunk/gót dalszövegekből szaval miközben bosszúját a galád-gengszeterek ellen teljesíti, de meta-narratívát nem ad, hangulatot pusztán annyit, amennyit ezek az idézetek érnek: jól hangzanak, és nagyszerűen vannak megírva, de sokszor inkább hatásvadászak, és kiszolgálják annak a szubkultúrának az érdeklődését, akikhez a képregény szól.

Eléggé vegyes minőségűek a rajzok, hol részletgazdagabbak, hol elnagyoltabbak, bár Eric szálkás teste mindig középpontban van. Mivel erőteljesen terápiás napló hangulata van a műnek, így az illusztrációk bírálata tudom érzéketlenül hathat. Egyébként a grafikák szolgálják a célt, amiért készültek: hatást váltanak ki nyerseségükkel, ösztönösségükkel. A történet is hasonló benyomást kelt: vérszomjas bosszútörténet misztikával fűszerezve. Nehéz lenne ennél többet mondani róla, de igazából szükséges többről szóljon? Eric Draven hadjáratát a romantikus visszaemlékezései színesítik. Van köztük megható, és van ami inkább csöpögős, de: merhet az ember ezekkel kritikus lenni, ha egy gyászfeldolgozásnak szánta ezt az alkotó?

Elképesztő, hogy a film megjelenése óta majdnem 30 évnek kellett eltelnie, mire egy kiadó eljutott odáig, végre kiadják, ráadásul előszóval, bónusz történettel és utószóval, amik rendkívül sokat hozzátesznek a kiadványhoz.

Mi tagadás: ezzel a kötettel a kamasz énemnek tartoztam, és ráhagytam a pontozást: éljen a sírontúli gruft-tempó, és mindenki nyugodjon békébe!

A filmváltozat gyerekkorom óta nagy kedvenc. Jó pár éve tudtam meg, hogy képregényből adaptálták, és elszomorított, hogy kultikus besorolása ellenére nem jelent meg nálunk. Ezért amint kiderült, hogy idén végre a GABO kiadó pótolja ezt a hiányosságot, azonnal előrendeltem. Nem okoztak csalódást, pár apró tördelői és korrektori hibától eltekintve pompás kiadvány. Nagyon szép fordítást kapott James O'Barr klasszikusa. Azoknak, akik hozzám hasonlóan a filmet látták már, de a képregény kimaradt, bátran merem ajánlani, mert a filmben látottak számos ponton eltérnek a képregény paneljeitől, utóbbi több versbetétet is tartalmaz és az ábrázolásmód is nem egyszer kilép a képregényes sablonokból igazi műalkotásokat tárva az olvasó elé. Mindemellett megtudhatjuk belőle, mi ihlette az alkotót e legendás mű elkészítésére és apróbb hasonló kis morzsákat A holló hátteréről.