Írország az 1980-as évek második felében. A lakosságot recesszió sújtja, az egyre növekvő munkanélküliség következtében sokan elhagyják a hazájukat. A tinédzserek egy része a sportban látja a kitörési lehetőséget, és többen is próbálnak bekerülni a jónevű Highfield gimnáziumba, melynek legendás úszótanára, Maurice McQueen egyenesen a legnagyobb világversenyekre neveli ki a tehetségeket. A nemzetközi sikerek mellett arról viszont már mindenki mélyen hallgat, hogy McQueen az edzések után nem egy lányt szexuális együttlétre kényszerít. Amikor egyikük öngyilkosságot követ el, és a boncolás során kiderül, hogy terhes volt, az események végzetesen felgyorsulnak. Az áldozat legjobb barátnője, Louise Manson az igazság kiderítésének reményében győzi meg anyját, hogy iskolát váltson és a Highfieldbe kerüljön, ahol bár először nehezen illeszkedik be a többiek közé, de jó sporteredményei miatt idővel befogadják. És hamarosan felfigyel rá McQueen is. Ami pedig ezután történik, az nemcsak a lány és társai tanulással töltött éveit határozzák meg, hanem végigkísérik az egész életüket. Fiona McPhillips bemutatkozó regényében semmi sem hangosabb a bosszúvágynál és az igazság követelésénél. A hallgatás sebei tragikus látlelet egy olyan jelenségről, mely mindmáig sok fiatalt érint, miközben a prózája a Dennis Lehane-i neonoir legjobb elemeiből táplálkozik.
Nyomasztó volt számomra ez a könyv, de nem a rossz értelemben. Szörnyű belegondolni, hogy mennyi embert érint a szexuális bántalmazás, főleg fiatal korban. És szomorú, hogy az áldozatok nem mernek felszólalni. Úgy gondolom, hogy manapság azért már egy picit jobb a helyzetük, de nagyon elgondolkodtató volt ebből a szemszögből olvasni egy történetet. Biztosan sokat fogok meg erre a könyvre gondolni.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat