A fekete hattyú

Keresem a szavakat, de egyszerűen annyira nehéz a lelkem, hogy csak sírni vagyok képes🖤

“Egy fiú, aki csupán a megfelelést, és az elfogadást kereste…”

Ardyn…annyira sajnálom. Sajnálok mindent amit veled tettek, amivé téged tettek. Pedig te semmit nem tettél.🖤

Vannak azok a könyvek amiket nem ajánlasz mindenkinek. Nem ajánlottam mindenkinek a Death in the mirrort sem. De ezt sem fogom. Csak ezt más okból nem.
Ez a könyv teljesen megsemmisített. Itt ülök és próbálom feldolgozni. Mert ez életszerű, ilyen van. Ez nem mese vagy valami olyan kitaláció ami sosem történhet meg.
Többen élhetnek így, mint gondolnád.

2 fiam van. Ebbe a lelkem bele szakadt. Mert bár még kicsik, és gyönyörűek, tapasztalatból tudom, hogy mindenkit lehet bántani. Engem is sokat bántottak anno. Nem így, sokkal kevésbé. El sem tudom képzelni ez milyen lehet. Az anya-fia beszélgetések nekem nagyon nehezek voltak. Át érezni, hogy az édesanyja mennyi próbálta óvni, megadva neki minden szeretetet…de van, hogy ez nem elég. Nem tudja feledtetni, amit mások okoznak.

Rossz ember vagyok, ha a felénél azt mondtam, mindenki megérdemel mindent? Lehet. De a végére mindent máshogy láttam. Egyszerűen csak mérhetetlen szomorúságot, és sajnálatot éreztem egy fiú iránt, akit többen bántottak, mint szerettek.

Egyébként imádom Alma könyveiben, hogy zenéket szúr be egyes helyekre, ezzel is át adva, hogy milyen hangulata van annak az adott résznek, amit olvasok. Nem segített benne, hogy ne sírjak…

Ha úgy érzed a lelked mindent elbír, akkor is gondold meg, hogy bele kezdesz e. Mert amellett, hogy egy tökéletes mű lett, teljesen ki fogja facsarni a lelkedet. A végén pedig, azt fogod kérdezni magatól, hogy miért?🖤

Ez az a könyv, ami után nehéz megszólalni, és garantáltan hosszú ideig veled marad. Megragadja a szíved, kitépi, és könyörtelenül széttapossa. Amikor pedig kicsit felüdülsz, és már nem akarsz éppen arccal szaladni szembe a vonattal, akkor jön a pofán csapás, amitől önként vetnéd le magad egy felhőkarcolóról.

Ardyn 16 éves, folyamatos bántalmazás áldozata a külseje miatt. Szívmarcangoló mindaz, amin keresztülmegy. Nem vagyok egy sírós fajta, de kb végigbőgtem.
Imádtam, mindennek ellenére képes volt poénkodni, többnyire saját magán.

Nem tudom olvastam-e már olyan könyvet, ami ennyire rávilágít egy napjainkban is nagyon súlyos problémára. Az iskolai bántalmazás nem vicc! Számtalan gyerek vet véget az életének, mielőtt még elkezdődne, a kis köcsögök miatt, akik azt hiszik, poén valakit gyötörni..

Lelkileg nagyon megviselő történet, főleg, ha valamennyire azonosulni tudsz Ardynnal, akkor készíts zsepit bőven! Én többször megálltam közben, mert csak sírtam és sírtam. Számtalanszor kiszakadt a szívem olvasás közben, de a vége… csak a szokásos Alma Kent féle szíven döfés, és egy életre való traumatizálás!:)

Hogy miért van a képen Twister? Haha, azt csak akkor tudod meg, ha elolvasod. Készítsd a gyomrodat!🤪
Száz szónak is egy a vége: imádtam!
Lehet, hogy ez az aljas nőszemély már megint gatyára tett lelkileg, de olyan jól csinálja, baszki..🤌🏽🫣

📌 𝚁𝚎𝚟𝚎𝚗𝚐𝚎
📌 𝚂𝚕𝚘𝚠 𝚋𝚞𝚛𝚗
📌 𝚂𝚌𝚑𝚘𝚘𝚕 𝚊𝚋𝚞𝚜𝚎
📌 𝚃𝚛𝚊𝚞𝚖𝚊
📌 𝙾𝚋𝚜𝚎𝚜𝚜𝚒𝚘𝚗

"Az áldozatot mindig könnyebb elhalgattatni, mint meghallgatni."

Nem tudom, hogyan kezdjem ezt az értékelőt, mert őszintén még nem vagyok biztos benne, hogy teljesen kihevertem ezt a könyvet.

A történet középpontjában a 16 éves Ardyn áll, aki hosszú ideje olyan fájdalmat hordoz magában, amit senkinek sem lenne szabad. Ahogy a bántalmazások miatt egyre mélyebbre süllyed a saját sötétségében, az én szívem is vele együtt tört darabokra.💔😭

Eddig ez volt Almának a legtraumatizálóbb könyve számomra. És nem azért, mert tele lenne kínzással vagy véres jelenetekkel (bár az is van). Hanem azért, mert olyan kegyetlen pontossággal mutatja be a lelki (és testi) bántalmazást, hogy az olvasás közben alig bírtam abbahagyni a sírást😢

Én életemben nem zokogtam még így egy könyvön se. Konkrét végig bőgtem... Ha azt hiszed elég hozzá a 100-as zsepi, hát barátom nagyot tévedsz😬🥲

Ardyn karaktere teljesen letaglózott. Ijesztő volt, hogy mennyire tudtam vele azonosulni. A belső monológjai után többször félre kellett tennem a könyvet, mert nem láttam a könnyeimtől.

Az egész történet nyomasztó, depresszív és lélekpusztító. De közben olyan gyönyörűen van megírva, hogy képtelen voltam letenni. Alma ismét bebizonyította, hogy pontosan tudja, hogyan törjön össze minket a lehető legrosszabb és talán legjobb módon🥹❤️‍🩹

És a befejezés... Mindenre számítottam. Na de erre? Erre egyáltalán nem😮🔥

Ráadásul Almának megint sikerült előhúznia valami olyan beteg és zseniális húzást, amitől csak ültem a könyv felett és próbáltam feldolgozni a történteket.

Szerettem ezt a könyvet? - Nagyon...
Összetörte a szívem? - Még annál is jobban...
El fogom felejteni valaha..? - Soha.....