A csütörtöki nyomozóklub

Netflixes filmadaptáció is készült a könyv sorozatból, személyes véleményem szerint, nem rossz de egyszer olvasós, nem igazán értem itt a hypeot. Aki egy könnyed limonádé krimire vágyik annak tökéletes. egy csendes angliai kisváros, ahol tehetős nyugdíjasoknak luxus nyugdíjas falut hoznak létre. 4 nyugdíjas a főszereplőnk, akik csütörtöki napokon összeülnek, hogy egy egy gyilkossági ügyben nyomozósat játszanak, ám amikor két gyilkosság is történik a falucskában nem hagyhatják annyiban a dolgot és akcióba lendülnek, nyomozni kezdenek.
Váltott nézőpontban íródott, könnyen olvasható, viszont a moly.hu n olvasott ajánlók alapján a címkék közt szereplő humoros címke szerintem túlzás.

A film előzetese révèn fedeztem fel, hogy ez eredetileg könyv, és mivel nálam előbb a könyv, elolvastam - nem bántam meg.
Érdekes alaphangot ad a sztorinak a nyugdíjas közeg, a karakterek egytől-egyig zseniálisak és szerethetőek. A szórakoztató vonal nagyon erős, ami azért is szerencsés, mert a krimiszál néhol ellaposodik, lelassul, a bűntények megfejtése szinte másodlagossá válik (pláne, mikor sokadjára futnak neki). Ezek után megnézem a filmet, és folytatom a sorozat olvasását.

"Egy bizonyos kor után az ember nagyjából azt tehet, amit csak akar. Senki se szól rá, kivéve az orvosát és a gyerekeit."

A történet középpontjában négy nyugdíjas áll, akik az unalmas hétköznapokba egy kis izgalmat próbálnak csempészni azáltal, hogy megoldatlan bűnügyeket oldanak meg pusztán szórakozásból.

A könyv legfőbb bája egyértelműen érett humorában rejlik. Véleményem szerint nagyon jól visszaadta azt az érzést, amikor az ember véletlenül belecsöppen egy végeláthatatlan beszélgetésbe egy idősebb személlyel és nem tud szabadulni belőle. Helyenként fárasztó humora engem nagyon tudott szórakoztatni. Szerettem, hogy a szereplők már a sorozat első részében nagyon szépen ki lettek bontva, érintőlegesen minden főbb karakter múltjáról megtudtunk valamit. Ami nekem kifejezetten pozitív volt, hogy nagyon erős önkritikája volt a szereplőknek, pontosan tisztában voltak azzal, hogy sok esetben mennyire aggályos, hogy mindenbe belekontárkodnak, és milyen manipulatívak tudnak lenni.

Nekem Joyce és Elizabeth voltak a kedvenceim. Az előbbi derűs, kalandvágyó természete, az utóbbi pedig határozott, céltudatos természetével lopta be magát a szívembe.

Voltak benne váratlanul mély, melankolikus és szívszorító jelenetek. Elizabeth és Stephen házassága volt talán közülük a legemlékezetesebb. De Penny és John kapcsolata vagy pedig Bernard élete is nagyon megérintett.

Két olyan műfaj találkozik ebben a könyvben, melyek látszólag nagyon távol állnak egymástól, a humor és a krimi, viszont a gyakorlatban nagyon jól tudott működni.
Számomra nem is igazán a nyomozás volt érdekes, hanem az emberi kapcsolatok, társas interakciók. A humora engem megvett magának. Joyce naplóbejegyzései igazi kis fenyfoltjai voltak a történetnek.

Nagyon pihentető olvasmány volt. Sokat nevettem, helyenként el is érzékenyültem. Új kedvencet nem avattam, de ettől függetlenül egy jó élmény volt. Nekem egyelőre Osman munkásságában a Gyilkosokra utazunk c. Kötet foglalja el a dobogó csúcsát továbbra is.