Anna és a francia csók - Keménykötés

Ha minden igaz, akkor nem lehetek már tizenéves kamaszlány.
Bár amennyi tindézserlányoknak kedves könyvet olvasok mostanság, még ez is előfordulhat. Sőt, az is eszembe jutott, hogy kiteszem ezeket Tinderre vagy Insta-sztoriba, hátha zúdulni fognak rám a lájkok.

Mindezt persze csak azért írom, mert nehéz lenne egy ilyen kis könnyed, szerelmes sztoriról bármi érdemit kritizálni. A szereplők kellően sablonosak, cserébe viszont élettelibbek, mint mondjuk a Szent Johanna Gimnázium tanulói. Itt viszont a gyökerek igazán gyökerek, legalábbis kamaszszempontból mindenképpen azok, a jólelkű szereplők meg többnyire félreértésből cselekszenek rosszat. Meglepően életteli környezetet teremt köréjük a szerző, ami mindenképpen a történet javára írható.

Nagyjából a kétharmadáig még azon is filóztam, hogy megadjam-e rá az öt csillagot, még ha egy szakállas bácsi is vagyok az átlagos olvasóközönség mellett. Mert ugyan ez a sztori egy mélyebb irodalmi alkotás mellett úgy fest, mintha kólát és bagettet ebédelnék valami ebédszerűbb étel helyett, de egyszer elmegy az ilyesmi. Viszont körülbelül a történet kétharmadánál az egészet felöntötték egy nagy adag cukorral, ami már kívül esik az ízléshatáromon, így kissé feltűnőbbek lettek a hiányosságai.

Az egyik, hogy maradtak benne félbehagyott szálak. Oké, nem a legfontosabbak, de például kíváncsi lettem volna, hogy a főhősnő rendezi-e a viszonyát az amerikai barátnőjével. Másrészt nem tetszett, hogy azok a részletek, amelyek kiderültek Annáról, már-már túl tökéletessé teszik. Mert ugye vékony, az átlagnál valamivel magasabb, jól szituált környezetből érkezik, és a legnagyobb hátránya kb. az, hogy a haja barna és nem szőke. Olyan kamaszszerelemről szóló sikerkönyv nincs, ahol mondjuk a főszereplő súlyproblémával küzd vagy mondjuk bármilyen módon messzebb áll a középiskolás Barbie-babától?

Végezetül nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze a SzJG-vel, mert hát a néplélek megnyilvánul az ilyen könyveken keresztül is. Ami nekünk magyaroknak egy budai elitgimi, az az amerikaiaknak Európa. Ami nekünk magyaroknak egy félig latin deszkás srác, az az amerikaiaknak a göndör hajú, angol akcentusú félig európai amerikai. A SzJG főhősnője könyveket olvas ezerrel, Anna pedig filmeket néz és filmkritikákat ír. Viszont neki és Renátának is kretének a szülei, annyi cserébe Annának főleg az apja kretén, míg Leiner Laura főhősnőjének főleg az anyja hordozza magán ezt a stigmát. És míg Anna gyakorol egy hangyányi társadalomkritikát, amikor hazautazik karácsonyra és szembesül a honfitársai bárdolatlanságával, addig hasonló momentum a SzJG általam elolvasott részeiből nem rémlik.

Mindenesetre azon molyos vállalásom keretében, ahol a legtöbbet ajánlott könyveket olvastam el, tulajdonképpen rosszabbakat is húzhattam volna, szóval nem bántam meg, hogy elolvastam, a dörgedelemre vágyó figyelőimtől meg elnézést kell kérjek, hogy ezúttal csalódást okoztam nekik. :)