Vaják A tó úrnője

A Vaják saga zárókötete gyakorlatilag a katarzis szándékos megfosztása az olvasótól. Sapkowski dekonstruktív látásmódja szerint a hősök nem dicsőséges, hanem gyakran banális, kegyetlen vagy tragikus módon érnek véget, ami tökéletesen tükrözi a szerző háború- és tündérmese-kritikáját. Így a sorozat zárókötete természetesen nem kaphatott klasszikusan magasztos "fantasy-diadal" lezárást, hanem beteljesíti Sapkowski nagy vízióját. A hűség és az önfeláldozás most sem garantál semmit, a karakterek brutális elvérzése csak a hatalmi játszmák mellékterméke. A háború borzalmait például Sapkowski a tábori kórházak és a frontvonalak valóságán keresztül mutatja be; Coen vaják és a gyógyítók küzdelme is ezt erősíti, hogy a nagypolitika oltárán az egyéni életek és a szakmai elhivatottság teljes egészében feláldozhatóak. A Sapkowski koncepció lényege és központi eleme a mítoszok lerombolása. A Vaják lezárásában(meg amúgy teljes egészében) a halál nem igazságot szolgáltat vagy dicsőséget hoz, hanem pontot tesz egy kiábrándult világ eseményeinek végére, ahol a tettek következményei alól a hősök sem kapnak felmentést.
A másik érdekes írói bravúr az időbeli ugrálás, ami volt már eddig is, de itt éri el csúcspontját. A múlt, a jelen és a jövő síkjai mementóként és jóslatként fonódnak össze Ciri tér-idő utazásai és a történetírók narratíváján keresztül. Gyakorlatilag egy multidimenziós elbeszélést valósít meg a szöveg: nemcsak az évek, hanem a párhuzamos világok között is ugrálunk (pl. Nimue és Condwiramurs kutatásai a jövőben), ami keretbe foglalja Geralték legendáját. Az idősíkok váltakozása megmutatja, hogyan válik a valóság torzított történelemmé, balladává és végül mítosszá az évszázadok során. A sorsdöntő pillanatok (mint a brennai csata) több nézőpontból és idősíkból való bemutatása pedig monumentális. Biztosan sokan nem értik vagy értenek egyet ezzel amit Sapkowski alkotott, de azt senki nem veheti el tőle, hogy a legújabb nulladik regénye és a sorozat utolsó regénye között van egy jól látható ív amin lehet hogy nem kellemes, de annál izgalmasabb végigtekinteni.

Nem könnyítette meg a helyzetet az utolsó könyv.
Talán így összegzésként is elmondható, hogy a kezdeti lendület úgy a részemről, mint a sorozat részéről is egyre hanyatóbbá lett.
Abszolút méltatlan lezárása a történetnek, a karakterek egyéni történeteinek lezárása gyakorlatilag klisé. Akkora klisé, hogy az már nagyon fáj. Voltak reményeim, hogy kreatívabb véget kapnak, de nem…
A háborusdi nekem nem annyira jön be, de aki szereti, az biztos értékeli a véres jeleneteket, a stratégiai leírásokat. A front korházi részek nem voltak rosszak mondjuk. Ami hamar lelohasztott, hogy amint megkedveltem egy karaktert, az adott esemény után megtudhattuk, hogy majd egyszer hogyan halnak meg.
Úgy érzem, ez a sorozat megtanította, hogy értékeljem, ha egy történetnek úgymond nincs vége… Úgy értem, ha nem ismerem a karakterek halálát, annak idejét, módját. Itt minden kiderül, a rossz értelemben.
Ciri karakterfejlődése érdekes, de többször kérdeztem, hogy „de miért?” mint az Alkonyatban, és ez nagy szó… megintcsak negatív értelemben.
De hogy miért 4 csillag?
Olvastatja magát, a karakterek érdekesek, és a hibái ellenére remek kikapcsolódás.
A hypeot indokolatlannak érzem, de azért nem bántam meg, hogy rászántam magam.
Illetve mazochista hajlamaimnak köszönhetően szeretem azokat a történeteket, amikbe bele tudok kötni, van min vitatkozni akár, hisz van miről beszélni.

Wow. Igazi hullámvasút. Megedzi a lelket is. Méltó "lezárás".