A Pacsirta fogadtatása megosztó: sok olvasó mélyen megrázó, lélektani regényként élte meg, míg mások túl lassúnak és eseménytelennek találták. A könyv csendes, fojtogató hangulata és kimért elbeszélésmódja többek szerint fokozatosan fejti ki a hatását, ezért némi ráhangolódást igényel.
Különösen nagyra értékelték a tárgyilagos, mégis kegyetlenül pontos stílust, a finom iróniát, valamint az önáltatás és a családi kötelékek árnyalt bemutatását. Ugyanakkor néhány olvasó nehezen kedvelte meg a szereplőket, kevésnek érezte az anya belső nézőpontját, vagy művinek találta bizonyos helyzetek alapját. Összességében azoknak lehet erős olvasmányélmény, akik a visszafogott, fájdalmas hangulatú és emberi viszonyokat boncolgató lélektani regényeket keresik, de a lendületes cselekményt kedvelők számára nehezebben működhet.
Unalom. Az első szó, ami eszembe jut erről a könyvről. A címet adó szereplő alig van jelen, a szülők mindennapjairól kapunk egy történetet, de semmi különleges nincs benne. Nem tudom, én olvastam-e rosszkor vagy valóban ennyire borzasztó az egész…
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Habár kötelezőként olvastam, de nem volt rossz élmény. Alapvetően szeretem a lélektani regényeket, így ez is tetszett. Viszont kedvenc az nem lesz, tuti. Megrázó volt nagyon, hogy valaki képes a saját lányáról kimondani, hogy gyűlöli. Nálam ez egy kicsit hitelteleníti. Illetve maga az is, hogy csupán mert csúnya a lányod elszigeteled magad a társadalomtól. Persze értem, hogy mit akar ezzel mondani, csak nekem ez egy kicsit művi.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Minél többet olvasok Kosztolányit, annál jobban biztos vagyok benne, hogy ez az ember csak haveri alapon került be a Nyugathoz, mert írni, na azt nem tud.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat