Marele Gatsby

,,Nu ințelesese, desigur, că visul rămăsese cu mult în urmă, undeva departe, in intunecimea imensă de dincolo de oraș, unde câmpiile necunoscute ale acestei țări nesfârșite se întindeau sub cerul nopții.

Gatsby crezuse până la urmă în luminița aceea verzuie, intr-un viitor fremätätor, care se îndepärtează însă cu fiece an în fața noastră. Ne-a scăpat o dată, dar ce importanță are... mâine o să fugim mai repede, ne vom întinde brațele mai departe... Şi tot aşa, până într-o dimineață...

Şi tot aşa, trecem de la o zi la alta, bărci împinse de curent, împinse fără încetare, tot mai inapoi, în trecut.”

Nagyon nagy elvárásaim voltak a könyv felé. Részben teljesültek is, mert a történet nagyon tetszett, az olvasásával rettentő gyorsan haladtam, nagyjából egy szuszra megvolt az egész. Szimpatikus volt Gatsby karaktere, ahogyan mindig öregfiúnak szólította Nicket, ahogy mindig remélte, hogy végre Daisyvel lehet és a nagy találkozáskor mégis milyen megszeppent volt, mint egy kisfiú. Nicknek igaza volt: Te többet érsz, mint ezek mindannyian együtt. Borzasztóan sajnáltam, hogy bár mindvégig reménykedett, álma mégsem teljesülhetett be az imádott nő mellett. Daisy karakterét nem tudtam megkedvelni, idegesítő és dühítő volt mindvégig, a baleset után pedig még inkább haragudtam rá. A nagy gazdagság mögött egy végtelenül felszínes nő lapult, aki nem törődött tettei következményével, akinek csak saját nyugalma és kényelme volt fontos.
A befejezés után hiányérzetem maradt. Nem tudom megmondani, de én még vártam volna valami többet, valami nagy fordulatot vagy még több részletet Gatsbyvel kapcsolatban, bármit. Mintha lezáratlan maradt volna.