A Hunting Adeline a duológia sötétebb és intenzívebb folytatásaként sok olvasóra erős érzelmi hatást gyakorolt. Rendkívül felkavaró, nyomasztó és nehezen letehető olvasmány, amely többeknek szüneteket is igényelt, mégis maradandó élményt adott. A feszültséggel teli hangulatot, az érzelmi mélységet, valamint a trauma feldolgozásának hangsúlyosabb bemutatását sokan kiemelték.
A szereplők fejlődése és a központi kapcsolat árnyaltabbá válása több olvasónál nagyban erősítette a történet hatását, miközben mások nehezen tudtak azonosulni ezzel a dinamikával. Többen túlzónak vagy érzéketlenné tevőnek találták az erőszakos és beteges részek mennyiségét, néhányak szerint pedig a fordítás is kizökkentő volt. A könyv elsősorban azoknak ajánlható, akik kifejezetten kedvelik a kemény dark romance műfaját, és előzetesen tájékozódnak a nehéz témákról, mert ez biztosan nem könnyű olvasmány.
– Te ezt gondolod? – kérdezem felé fordulva. – Hogy a boldogság mulandó?
Vállat von, a szájába teszi az utolsó falat tölcsért, és elgondolkodva rágcsálja.
– Teljes mértékben – mondja végül. – Nem szilárd, megfogható dolog. Inkább pára a szélben, és csak annyit tehetsz, hogy belélegzed, ha a közelben van, és ha elfújja a szél, reménykedsz, hogy egyszer majd újra felbukkan.
Bólintok, ezzel kénytelen vagyok egyetérteni.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat
Amit Adeline átélt ebben a könyvben…. az szerintem minden embert megtört volna, nyomasztó, nehéz, tele érzelmekkel. Többször félre kellett tennem a könyvet, mert egyszerűen kellett egy kis szünet. Ehhez tényleg gyomor kell.
És akkor ott volt a fordítás… ami továbbra is hősiesen harcolt azért, hogy kizökkentsen minden érzelmi jelenetből. Gratulálok, sikerült. Ha nem lett volna ennyire erős maga a történet, valószínűleg ez teljesen elvette volna az élményt.
Ez nem egy könnyű olvasmány, és nem is való mindenkinek. De egy dolgot biztosan tud: nyomot hagy az emberben. Nem feltétlenül szépet… de maradandót.🥹📖🫶
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat