Közeleg a Csillagok bukása. Elara bosszúszomjas. Ellensége elmenekült, kezében Enzo kötelékével. Szerelme mély álomba merült, élet és halál síkja közt rekedt. Ő maga pedig egy olyan új életre kényszerült, amelyre sosem vágyott - és vele együtt olyan erő birtokosa lett, amelynek képtelen az irányítására. Hiába tűztek ki vérdíjat a Csillagok Elara fejére, útra kell kelnie, hogy megtalálja a módját Enzo felébresztésének - valamint annak, hogy fellelje a titánokat, és ismét szövetségre lépjen a régi világrend uralkodóival. Mindeközben az árnyak közt sötét erő munkálkodik, melynek eljövetelétől még Ariete, a Csillagok Királya is retteg. Neptuna népét, akárcsak Asteria királynőjét, ismeretlen betegség sújtja, amely a legváratlanabb társat sodorja Elarához, hogy együtt leljenek rá a gyógyírre. De még társakkal az oldalán is számtalan veszély leselkedik rá, így hát óvatosnak kell lennie, ha be akarja váltani ígéretét, hogy elhozza a Csillagok bukását.
Nagyon vártam a sorozat második részét, mivel az elsőt egyenesen imádtam, és már tűkön ülve vártam, hogy mi lesz a legendás szerelmeseinkkel. Ehhez képest sajnos csalódottan tettem le a könyvet. :(
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Elara a barátaival együtt a szerelme kötelékének keresésére indul. Ezt a részt viszont egy kicsit túl gyorsan letudottnak éreztem, és az utána következő konfliktusok sem ütöttek akkorát, mint az első kötetben.
Közben több új karaktert is megismerünk, köztük Adriant, aki szerintem egész jól beilleszkedett a kis csapatba. Az ő kiléte viszont számomra meglehetősen hamar egyértelművé vált, még akkor is, ha az író csak később fedte fel ezt a szálat. Én addigra már nagyjából összeraktam a puzzle-t, úgyhogy a leleplezésnél sajnos nem igazán ért meglepetés.
Talán az zavart a legjobban, hogy az író mintha semmit sem akart volna a véletlenre bízni. Mindent nagyon egyértelműen elmagyarázott, és alig hagyott olyan apró jeleket vagy sejtelmes részleteket, amelyeken később lehetett volna gondolkodni. Emiatt viszont pont az az érzés maradt el, amire vártam, az a bizonyos „ÚRISTEN, EZÉRT VOLT MINDEN!” pillanat, amit viszont nagyon szerettem az első részben. Ehelyett sokszor inkább úgy éreztem, hogy a történet fogja a kezemet, és gondosan megmutatja, hogy mire kell gondolnom és mire nem. 😅
Ráadásul érzelmileg sem tudott annyira megérinteni, mint az első rész. Míg az első kötetben sokkal intenzívebbnek éreztem a kapcsolatokat és a történések súlyát, itt valahogy nem sikerült ugyanazt az érzelmi töltetet elérni.
Összességében azért örülök, hogy elolvastam, hiszen nagyon érdekelt, mi lesz Elarával és a többiekkel. Viszont úgy érzem, ez a rész még bőven elbírt volna egy kis finomhangolást, főleg a történetvezetés és az érzelmi mélység terén. Remélem, a következő kötet újra visszahozza azt a varázst, ami miatt az első részt ennyire szerettem.
Fényem vagy a sötétségben. […] A jelzőfényem, amely hazahív.
Jelentkezz be hogy láthasd a kedveléseket és hozzászólásokat