Archer's Voice

„Amióta csak ismerem, azon töprengek, fantasztikus, mennyi mindent láthatnánk és hallhatnánk, ha egy kicsit gyakrabban befognánk a szánkat, és nem folyton a saját hangunkat akarnánk hallani.”

Vannak könyvek, amiket egyszerűen csak szeretsz. És vannak azok, amelyek észrevétlenül beköltöznek a szívedbe, és tudod, hogy nagyon sokáig ott is maradnak. Számomra ez a történet pont ilyen. ❤️

Bree egy tragédia után egy csendes kisvárosban próbál új életet kezdeni. Itt találkozik Archerrel, a titokzatos, magányosan élő, néma fiúval, akit a környezete szinte láthatatlanként kezel. Mindketten súlyos sebeket hordoznak, de a találkozásuk lassan valami egészen különlegeset indít el.

Archer Hale annyira tiszta lelkű, gyengéd, szerethető karakter, hogy legszívesebben az egész világtól megóvtam volna. Ahogy apránként megismerjük a múltját, és látjuk, hogyan tanul újra bízni, szeretni és megnyílni valaki előtt, az egyszerre szívszorító és gyönyörű.

Bree-t is nagyon szerettem. A türelmét, a kedvességét, és legfőképpen azt, hogy sosem azt látta Archerben, amit mások. Nem megváltoztatni akarta, hanem megismerni és megérteni.

Kettejük kapcsolata lassan, finoman bontakozik ki. Nincsenek elsietett érzelmek, csak apró gesztusok, félénk mosolyok, érintések és rengeteg kimondatlan érzés. És ezek néha sokkal többet mondanak minden szerelmi vallomásnál.

Azt pedig igazán szerettem, hogy nem csupán Archer gyógyult Bree mellett, hanem fordítva is. Két megtört ember, akik egymásban találták meg azt a biztonságot és szeretetet, amire mindkettőjüknek szüksége volt. Nem tudták eltörölni egymás múltját, de segítettek abban, hogy a fájdalom többé ne határozza meg az egész életüket.

De ami igazán különlegessé teszi ezt a könyvet, az az üzenete. Mert mindenkinek van hangja. Akkor is, ha nem tudja szavakkal hallatni. Mindenki megérdemli, hogy észrevegyék, megértsék és meghallgassák. És talán néha pont akkor hallunk meg a legtöbbet a másikból, amikor végre mi magunk elcsendesedünk.

A végére természetesen sikerült teljesen kikészítenie. Volt itt mosolygás, boldogság, szívinfarktus, könnyek és néhány pillanat, amikor konkrétan elfelejtettem levegőt venni.

Gyönyörű, mély, gyógyító és végtelenül lélekmelengető történet. Olyan könyv, ami után egy kicsit másképp nézel az emberekre, és talán jobban odafigyelsz arra is, amit nem mondanak ki.

Imádtam minden sorát. Archer és Bree története nálam egyértelműen az örök kedvencek közé került. Ha még nem olvastátok, szívből ajánlom!

Ez egy gyönyörü történet. És imádom hogy nagyon egyedi, nem hasonlítható egy romantikushoz sem amiket eddig olvastam.
"És próbálj bízni abban, hogy talán abból árad ki a legtöbb fény akin a legtöbb a törés."

I decided to read this book because the story seemed interesting and I went into it with high hopes seeing all of these positive reviews. The first chapters were honestly really good and genuinely made me really excited to read it. It started off strong with Archer's flashback about his childhood, which is easily the best written part of the book. Unfortunately, the story went downhill fast and the execution fell short on multiple levels.

What I liked:
As I said the Archer's flashback were pretty well written and interesting.
Archer as a character was the most believable and realistic character, which honestly says a lot about the rest of the characters.

What I didn't like:
Bree was a frustrating character, and I didn't understand her. I didn't find her believable at all. Perhaps if the author made her to be a happy-go-lucky person and not a trauma survivor I could have understood her personality better, but like this her actions and behaviour were confusing and superficial. She also isn't the best human being since she calls Archer a "local mute loner", even if that was an internal thought it still felt very rude and further ruined Bree's character.
Travis is a cartoonish villain that didn't deserve his redemption arc. I think if we could have explored the dynamic between Travis and Archer a lot more, and if we got to know Travis more in depth, the redemption would have made sense, but unfortunately, we didn't get that.
The stripper scene is one of the worst scenes in the books and it also doesn't add anything to the story or character depth, it simply feels disgusting.
The writing style is lacking. I found it incredibly off putting that everyone in this book kept smiling for no reason at all. I swear the author repeats "she smiled/he smiled" every two sentences. It's absurd how characters laugh or smile even when they're sad - there was a scene where Bree had tears in her eyes during an emotional moment, yet she still laughed. It feels completely unnatural and takes you out of the story. Similar to this the author also uses "tilts their head" and "breaths out" WAY TOO MUCH. It's like these phrases are used to express every emotion, but they really don't work for everything.
The smut, although decently written, feels very random and a bit much. I think we could have done without the scene at the end, I feel like it was done just to add some more words to the book.

All that being said, even if the book started off well it slowly became a frustrating read and I was very close to drop it.