Valamikor a 2000-es évek első felében láthattam éjszaka a VH1-en a The Cure: Let's Go To Bed c. videoklipjét, ahol Lol Tolhurstot először nézhettem, ahogyan ökörködik, a tipikus göndör hajával és nem túl vonzó szemöldökével (ennek a fickónak jót tett az öregedés, az égre mondom, nem úgy mint Robert Smithnek). Ki hitte volna, hogy ennyi idő után, 2022 első olvasmányélménye pont az ő memoárja lesz.

Crawley az a hely, ahonnét csak eljönni lehet, különben a közöny és rosszindulat zabálja fel az embert, főleg a hetvenes évek Angliájában. Itt kezdi el a zenei karriernek nevezett menekülési kísérletét a „két képzeletbeli fiú”, Lol és Robert Smith, aki a könyv másik sztárja lenne a borító alapján, de igazából csak szórványos információk vannak róla elhintve, ami érthető is, hiszen ez a dobos története, és nem kettejüké, így viszont félrevezető az alcím. Ez nem a The Cure történetét mutatja be, hanem azt, hogy Lol hogyan kibicelte végig az időszakot, amíg a zenekar része volt. A csávó balhésnak van titulálva, de inkább csak szerencsétlen volt, amihez hozzájárult alkoholizmusa és gyenge hólyagja, amik remek történetekhez vezetnek, például az estéhez, amikor Lol lehugyozta Billy Idolt, aki éppen egy hölggyel enyelgett. Ha az ember elfogadja, hogy ez nem egy frontember és alkotóművész naplója, hanem egy esendő személy visszaemlékezése a gödör aljáról, akkor egy nagyszerű kötettel és olvasmányélménnyel gazdagodik, illetve értelmet nyer a Cured cím is!

Balhésságra visszatérve: azt el kell ismerni, ezek a srácok meg tudták védeni magukat, és az álmatag, melankolikus kölykök bizony punkként kezdték a gyárvárosban, ahol Nemzeti Frontos barmokkal és kötekedős arcokkal rendre összetűzésbe keveredtek. Izgalmas megismerni ezt az oldalát a zenekar két alapítótagjának, nagyszerű sztorik lengték be a The Cure-t. Olvasmányos a szöveg, és élvezetes a sok kis háttérinfó a helyszínekről, eseményekről és emberekről. A szerző rendesen utánajárt dolgoknak, és nemcsak az emlékeire hivatkozik; bár azt hozzátenném, Lol a könyv elején jelzi, benne így maradtak meg a dolgok és ez az általa vélt igazság, amik úgy érzem (főleg, amik csak rá tartoztak), csöppet színesek lettek. Egy jó mesemondóra senki sem haragudna, de az embernek furcsa, nem túl kellemes érzése támad, ha olyan történeteket olvas, amik inkább hazugságnak festenek, mint eltúlzott történeteknek.

Mesebeliség avagy túlzás ide vagy oda, remek könyv egy fiúról, aki megtanult a földön járni, miután kilőtte magát nagyon fiatalon az űrbe. Lol hitelessége a megváltástörténetéből fakad, amire viszont mindig szükség lesz, és ha e-mellé egy pompás soundtrack is társul, csak nyerhetünk.